Václav Klaus államfő a képviselőház által két hete ismételten jóváhagyott jogszabályt az alkotmányos határidőn belül nem vétózta meg, de nem is írta alá. Ez a hatályos szabályok szerint azt jelenti, hogy a törvény életbe léphet. A köztársasági elnök így határolódott el a jogszabály bevezetőjétől, amellyel nem ért egyet – közölte Radim Ochvat elnöki szóvivő csütörtökön Prágában.
Klaus nyilatkozatában kifogásolja, hogy az egyházi kárpótlás most elfogadott megoldásáról nincs széles körű egyetértés sem a politika színtéren, sem a társadalomban. A törvény bevezetője rögzíti, hogy az állam részben visszaadja az egyházak államosított vagyonát, míg a fennmaradó részért kárpótlást fizet. Az elnök szerint az egyházakat kedvezőbb feltételek mellett kártalanítják, mint a cseh társadalom többi részét, ami „új kárpótlási követeléseket alapozhat meg”.
Klaus úgy véli, hogy a törvény precedenst teremt az 1948-as kommunista fordulat előtti vagyonjogi helyzet megkérdőjelezésére. Szerinte olyan egyházak is pénzt kapnak majd, amelyeket egyáltalán nem érintett a kommunista államosítás. „Ez bizonyítéka annak, hogy nem kárpótlásról, hanem az egyházaknak nyújtott támogatásról van szó” – szögezte le.
Ugyanakkor elismerte, hogy az egyházi kárpótlás rendezése része volt a kormányprogramnak, s hogy a jogszabály elfogadása kulcsfontosságú a kabinet számára. Leszögezte, hogy azért nem küldte vissza a törvényt a parlamentnek, nehogy újabb vitákat és feszültséget gerjesszen a politikai színtéren és a társadalomban.
A kormány és az országban működő 17 egyház képviselői közötti megállapodás alapján az egyházak visszakapják a szocialista rendszer idején államosított egykori vagyonuk 56 százalékát. A fennmaradó részért az állam 59 milliárd koronát (655 milliárd forintot) fizet ki kárpótlásként 2030-ig. Az inflációt is figyelembe véve a végösszeg várhatóan 78,9 milliárd és 96,24 milliárd korona (875-1070 milliárd forint) között lesz – állítják a felek. 2030-tól viszont megszűnne az egyházak állami támogatása, ami évente mintegy másfél milliárd koronára (16,5 milliárd forintra) rúg.